When enough people believe something of you, it can distort your view of yourself. We mimic the judgments of others. It would take a very strong person indeed to resist the effects of so much ill will.
Egy fiúból férfi lesz – és nagyszerű ember.
Severn Argentine király messzi földön hírhedt: trónbitorló, a törvényes örökösök gyilkosa, az árulás kegyetlen megtorlója. Kiskaddon hercege veszélyes játékba kezd, hogy a királyt letaszítsa a trónról… de veszít. Cserébe a király fogságába kell adnia fiát, Owent. Így ha a herceg hűsége ismét megrendülni látszik, azért a fia fizet az életével.
Owen a király kémeit elkerülve és szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában. Amikor azonban újabb bizonyíték derül ki apja árulásáról, és a sorsa megpecsételődni látszik, a fiúnak különleges eszközökre van szüksége. Meg kell mutatnia a bosszúszomjas királynak, hogy élve igenis nagyobb hasznát veheti. Az elkeseredett próbálkozásban pedig csakis egyvalaki lehet a segítségére: egy titokzatos nő, akinek valóban hatalma van élet, halál és sors felett.
Már jó ideje kíváncsi voltam erre a könyvre és eredetileg magyarul akartam elolvasni, ha már lefordították, de végül mégis angolul vettem a kezembe. (Ami nem is baj, mert a könyv elolvasása után rájöttem, hogy A királynő méregkeverője nagyon rossz fordítás. Ugyanis semmilyen királynő nem létezik a könyvben, csakis királyNÉ. Pedig én vártam egy királynőre! És nem jött!)
De sajnos azt kell mondjam, egyáltalán nem bűvölt el a könyv, a borítójával ellenében. Bár Wheeler könnyedén vette az akadályát annak, hogy egy 8 éves gyerek szemszögéből kellett könyvet írnia, ugyanakkor egyértelműen gyengítette is ez a tény a történetvezetést, mert az az, ahol igazán elbukik a könyv.
Az a legnagyobb gond ezzel a könyvvel, hogy egyszerűen túlságosan is vontatott és túlságosan is kevés dolog történik benne. Biztos van köztetek olyan, aki nézett Naruto-t, na az tudja, hogy milyen érzés úgy nézni egy több száz részes animét, hogy több mint a fele filler, én pedig ugyanezt éreztem ennél a könyvnél. Tele volt olyan jelenetekkel, amik, bár nem voltak olvashatatlanok, de nem sok haszont nyújtottak a történetnek és ezáltal sok helyütt untam a könyvet.
Mint már említettem, az egész egy 8 éves kisgyerek szemén keresztül van mesélve, minek következtében sokszor elég bugyuta a történet és sok mindenből kimaradunk. Na, nem mintha egyébként olyan sok mindenről szólna a könyv! Igazából az utolsó oldalak után se tudnám megmondani, hogy tulajdonképpen mi is volt a lényege az egész történetnek? Owen felnőtté válásának első pillére talán, de még csak nem is ugrottunk időt a könyvben egyszer sem, végig nyolcéves maradt.
A karakterek abszolút nem nőttek a szívemhez, az egyetlenek, akik tetszettek, az Elysabeth Victoria Mortimer és Sevren király volt. Előbbi egy ritka cserfes, be nem álló szájjal rendelkező kishölgy, akit én azt hittem, utálni fogok a csacsogó szája miatt, de meglepően hamar megszerettem. Utóbbi pedig egy igazán jó karakter: egy szörnyűséges király, akit mindenki valóban szörnynek is tart (már persze átvitt értelemben), de a király sokkal több annál, mint csupán a látszat. Ankarette (akinek a nevét háromszor felejtettem el 4 perc alatt, mind you) karakterét kifejezetten rühelltem. Elvileg ő volt a legokosabb az egész bagázsban, néha mégis olyan buta dolgokat csinált, hogy egyszerűen nem tudtam hitelesnek vélni a zsenialitását. Mancinit bírtam még, jópofának tűnt, de őt se sikerült különösebben a szívembe zárnom. A főhős, Owen pedig annyira szürke volt számomra, hogy ha nem az ő szemszögéből lett volna elmesélve a történet, meg is feledkeztem volna róla.
A mágiarendszere az elején tetszett; a Fountain, azaz gyakorlatilag maga a Mágia, ami mindenhova beszivárog és mindenhol megtalálható és amit csak néhány tehetséges és áldott kiválasztott tud használni. De aztán a végére rájöttem, hogy nem valami izgalmas koncepció, pláne, ha nincs is rendesen kihasználva.
Egyszerűen semmi izgalom nem volt ebben a könyvben. Pedig az író többször is szándékozta bevezetni a történetbe, de az én esetemben nagyon nem járt sikerrel. Az írásmód néha tetszetős volt, a dialógusok azonban annyira bárgyúak voltak, hogy néhol rossz volt olvasni őket. Mintha nem csak Owen és Evi lettek volna 8 évesek, hanem körülöttük mindenki más is. A könyv célja többször is az volt, hogy megindítson bennem valamit. Egyszer sem sikerült neki.
Köszönöm, hogy elolvastad,
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése