Ha még nem tűnt volna fel, a létezés nagy része igazából illúzió. Viszont ha minden illúzió, akkor semmi sem az.
Akkor mi valódi? Egyáltalán, mi a valóság?
1983-ban minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?
értékelés
SPOILERMENTES!
Soha nem olvastam még horrort. Egyszer belekezdtem Lindvqist Hívj be! könyvébe, de egy az, hogy még nagyon zsenge koromban voltam, másik pedig, hogy nem igazán volt nekem való, már az első pár oldalon undorodtam tőle. Mindazonáltal nem gondolom, hogy maga a műfaj állna távol tőlem, csupán rosszba nyúltam bele elsőnek. Ezért is, meg mert mostanában mindenhol ezt a könyvet látom (plusz belefért néhány kihívásomba is, de ssh), na meg a fülszöveg is nagyon csábító volt, úgy döntöttem, miért ne próbálkoznék meg újra?
Az alapköret nagyon tetszett; imádom a sci-fit, fantasyt is, az elején pedig még eléggé hajazott valahol a kettő keverékére. Gábor ellenszenves főszereplőként kezdett (az is maradt, egyébként), de ez nem zavart, mert nagyon hamar magába szippantott a könyv borongós, rejtélyes hangulata. Mik ezek a lények, amik véletlenszerűen jelentek meg az Eseményterületen és miért vannak itt? Miért gyógyítja a tejük a rákot? Gonoszak, jók, semlegesek? Mi a céljuk?
Az elején azt hittem, hogy ijesztő, hátborzongató lények lesznek, aztán kiderült róluk, hogy cukkermókusok, én legalábbis nagyon nehezen tudtam csak őket komolyan venni, de ez ettől függetlenül még nem csökkentette az olvasási élményemet. Nagyon tetszettek, és égetett a vágy, hogy megtudjam, mi a helyzet velük, rengeteg kérdésem volt. A történet Magyarországon játszódott, azonban az író által kreált hangulat miatt nehezen tudtam nem úgy elképzelni a helyet és az erdőket is, mint Amerika fenyveseit, és erre a sok külföldi jelenléte sem segített rá. Nagyon tetszettek a fejezet előtt bevágott pillanatképek az elmúlt évekből, újságcikkek, tanulmányok, interjúk, miegymások, ami lefestette azt a világot és a közvéleményt, ami kialakult a lények megjelenése után. Jó ötletnek tartottam, és csak alapozgatták tovább a jó kis misztikus hangulatot.
A fokozatos feszültségkeltés nagyon működött nálam, ahogy egyre furcsább dolgok történtek, és bár volt néhány tényleg nagyon furcsa, vígan és tudatlanul faltam a sorokat, nem voltam felkészülve arra a vonalra, amelyre az író hagyta (szándékosságtól vezérelve) kisiklani a történet fonalát. Az történt ugyanis, hogy körülbelül az első rész 90%-áig nagyon élveztem a sztorit, nagyon izgultam, hogy mi fog kiderülni, még mindig a lényekről akartam többet megtudni, vártam a csavart; ami meg is jött, viszont a maradék 10%-ban olyan fordulatot vett a sztori, ami, bár sejtetve volt korábban is, eléggé pofán vágott és erős ellenérzést keltett bennem.
A sztori ugyanis átment egy filozofikus, szürreális világvége-elmesélésbe, és a bölény megjelenésével sikeresen elvesztettem az érdeklődésem legalább háromnegyedét. A szürrealizmus nagyon nem nekem való téma, pláne nem, ha az univerzum mibenlétét és hasonló témákat feszeget, a második részben történt események pedig csak hab volt a tortán. Egy katyvasz volt az egész, kaptunk magyarázatot a lényekre, de elég homályosan, és az egész túlságosan is filozofikus, spirituális maszlaggá változott az én szememben ahhoz, hogy élvezni tudjam. Nem bírtam komolyan venni, és nagyon bosszant, mert egészen a kártyapartiig, egészen a bölény megjelenéséig ha nem is imádtam, de szerettem a könyvet, teljesen körülvett a világa, lubickoltam benne. De aztán kilökött magából és olyan vastag falat vont maga köré, amin nem tudtam és nem is akartam többet áthatolni.
Nem bántam, hogy elolvastam, de nagy, nagy kár érte.
pontozás
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése