top 5 szerda #2 – kedvenc apák/apafigurák

Igen, igen, tudom, hogy csütörtök van, sssh Szóval, kissé megkésve bár, de jönnék az eheti top 5 szerda listával. Bár a múlt héten a Reta által kitalált témával jöttem, most a "hivatalos" témát hoznám, mivel őszintén megmondom, sokat gondolkoztam, de literally egy véres jelenet se jutott eszembe. :D Na, de az igazság az, hogy apafigurákból se sikerült ötöt összegyűjtenem... Pedig az egész olvasmánylistámat végignézegettem, és úgy látszik, nem nagyon olvasok olyan könyveket, amelyekben menő apák vagy apafigurák szerepeltek volna; vagy csak nem emlékszem rájuk. Nem is tudom, melyik a szomorúbb...

Mindenesetre azért ez a téma június 13-ára, mert Amerikában június 3. vasárnapján ünneplik az Apák Napját, (és egyébként Magyarországon is). Ilyenkor mindig elszomorít egy kicsit a gondolat, hogy nálunk (meg az egész világon, igazából) mennyire nincs ennek hangja, én egészen kamaszkoromig nem is tudtam, hogy apák napja is létezik – mindig furcsálltam is, hogy ha anyák napja van, apák napja miért nincs? Persze, aztán kiderült, hogy van, csak körülbelül senkit nem érdekel... :D Nyilván, a mai napig úgy van, hogy az anyák sokkal több munkát belefektetnek a gyereknevelésbe és nagyobb a felelősségük, ugyanakkor a) ez nem minden családra igaz, b) attól még egy apa is nagy hatással van a gyermekére és ha jó apa, igenis hadd legyen neki is egy nap, amikor a gyermekei kifejezhetik hálájukat. :) De nem is húznám tovább a szót:

(c) hoskky

Burrick, Robin Hobb: Látnok-ciklus sorozatából

Most olvastam ki a Látnok-ciklus trilógiát, és bár Burrick nagyon nem apafigurának indult, főleg a harmadik kötet végére szilárdult meg bennem az a nézet, hogy de, nagyon is jó apa lenne ő, hiába nem volt saját gyermeke. Fitzet is, bár nagyon szigorúan nevelte, mindvégig szerintem félig-meddig úgy gondolt rá, mint a saját gyerekére, annak ellenére, hogy ezt nagyon nem szerette kimutatni. Később pedig egy csecsemő közelében is láthattuk, hogy mennyire szomjazik Burrick egy olyan életre, amit az apaság nyújthatna neki, én pedig szívből kívánom, hogy ez sikerüljön is neki.

Sirius Black, a Harry Potter sorozatból

Sirius sem a szó szoros értelmében véve volt apa, hanem inkább apafigura, hiszen ugye Harry keresztapja volt csupán. És bár sajnos nem töltöttek együtt valami sok időt, azon rövid idő alatt is világossá vált, hogy Sirius nagyon törődött Harry-vel, és fáj a szívem a tudattól, hogy Harry annyi ideig volt árva, aztán mikor végre valahára feltűnik a színen valaki, aki betölthetné a szülei halála által keletkezett űrt a szívében, az az illető is eltávozik... :( Sirius halála volt az egyik legszomorúbb pillanata a Harry Potter sorozatnak számomra, nem csupán azért, mert imádtam a karakterét, hanem azért is, mert hogy túl korán távozott. Harry-nek még bőven szüksége lett volna arra, hogy végre valaki gondoskodjon róla és úgy szeresse, mint a saját gyerekét.

Ned Stark, a Tűz és a Jég dala sorozatból

Ned az egyik kedvenc Trónok harca karakterem, és legyünk őszinték, ő egyike a sorozat azon kevés szereplőinek, akik elég normálisak és morálisan jók. :D Természetesen, pont ezért elég hamar ki kellett nyírni a sztoriból, aminek egyértelműen nem örültem túlságosan, és a mai napig hiányzik, bár a könyvsorozatnak csak az első részét olvastam, miután a másodikon majdnem egy évig próbáltam átrágni magam, sikertelenül... Mindenesetre ha valaki, akkor Ned szerintem szuper apa, sose kivételezett egyik gyerekével sem (pedig voltak páran), mindenki megkapta azt, amit érdemelt, még Jon Snow-ra se úgy gondolt, mint egy fattyúra, akit szívességből nevel fel (nyilván persze később kiderült, ki is ő valójában), hanem tényleg vele is törődött.


Hát, és ennyi. Kemény három karaktert sikerült találnom... na sebaj, majd a következő hét jobban sikerül.