kalandozások tirolban

Sziasztok! Most egy kissé rendhagyó bejegyzést hoznék nektek, ugyanis az eddig megszokottakkal ellentétben nem könyves téma, de a blog kezdetén megemlítettem, hogy másféle írásokat is fogok hozni, az egyik ilyen pedig az utazás volt. Július 15.-től 19.-ig majdnem 4 teljes napot a csodálatos osztrák Mayrhofenben tölthettem a család barátainál, és annyi szép helyen jártunk, hogy nem tudom magamban tartani őket. Ezért egy rövidebb beszámoló érkezik kalandozásaimról az osztrák Alpokban. :)

Nem most járok először itt; már 2015-ben volt szerencsénk eljönni ide, szintén barátokhoz, akkor egy vagy két nappal hosszabb időre, és akkor is felejthetetlen élmény volt. Amit tudni kell rólam, hogy a könyvek mellett az utazás a másik életem értelme, legnagyobb álmom az, hogy a világ minél több pontjára eljuthassak és szebbnél szebb helyeket láthassak és tapasztalhassak meg. Épp ezért nem meglepő, hogy roppant mód élveztem ezt a kiruccanást, ugyanis az Alpok egyszerűen gyönyörű, aki szereti a magas helyeket és a hegységeket, az mindenképpen imádni fogja Mayrhofent. Én mindig is rajongtam a magasságért, bakancslistáimon szerepelnek a bungee jumping, a paragliding, meg körülbelül mindenféle magassággal kapcsolatos dolog; emellett pedig a vizeket is nagyon szeretem, a tengernél megnyugtatóbb dolgot nehezen tudok elképzelni, de persze egy tó is nagyon kellemes érzéseket tud bennem ébreszteni. 

Vasárnap érkeztünk meg egy fárasztó majdnem 9 órás kocsiút után, ám még az úton is voltak említésre méltó dolgok. A GPS egy nagyon szép kerülőúton hozott minket, igazi szerpentineken és hegyi utakon keresztül az autópálya helyett, épp ezért sikerült is rávezetnünk egy fizetős, privát (:D) útra, aminek anyukám nem annyira örült, miután letértünk róla – 9 euró ellenében... Viszont szerintem abszolút megérte azt az egyszer befektetést, ugyanis elhaladtunk egy nagyon szép vízesés mellett, amiről sajnos nem sikerült annyira jó képet készítenem, mert túl későn álltunk meg fotózni, amikor már messzebb voltunk tőle, de ettől függetlenül lenyűgöző látvány volt még messzebbről is.

Gerlos AlpenStraße

Mayrhofenbe érve az első dolgunk az volt, hogy elmentünk vacsorázni egy steakhouse-ba, ahol (legnagyobb örömömre /s) épp a foci VB döntőjét vetítették, szóval olyan hangzavar volt, hogy azt hittem, menten elájulok... Ráadásul 5 körül mentünk enni, és kiderült, hogy 7-től van csak konyha (???), ezért mondtam anyának, hogy én ezt itt biztos nem fogom végigülni, menjünk el sétálni. Szerencsére sikerült elütnünk az időt, megkerestük azt a fagyizót, ahol 3 éve is ettünk és ahol csak  magyarok dolgoznak (:D meglepődnétek, mennyi magyar él ott!) és ahol persze a fagyi is isteni finom. A város maga egyébként nem sokat változott 3 év alatt, még mindig ugyanolyan szép és ugyanolyan turistaparadicsomnak számít, még nyáron is, amikor effektíve a síszezon nem dívik.

Hétfőn természetesen túrával kezdtük a napot. A városból elindulva felsétáltunk a Wiesenhofhoz, ami 1056 méter magasan van és megpihentünk a csúcson lévő kis Hüttében. Körülbelül 1 és háromnegyed óra volt az út odafele, és nagyon meglepődtem magamon, mert bár végig hegynek felfelé mentünk, egész jól bírtam az iramot! Nem vagyok valami formában, épp ezért kellemesen csalódtam a képességeimben :D, na meg apura is büszke voltam, amiért sikerült neki is felvonszolnia magát a csúcsra. Odafent én kipróbáltam a tiroli Gröstl-t, ami ilyen főtt burgonyás étel volt szalonnával keverve, egy tükörtojással díszítve a tetején. Nagyon finom volt, bár jó nagy adagot hoztak és kissé zsíros is volt számomra (egy jó ideje nem nagyon eszek zsíros ételeket), de tényleg ízlett, úgyhogy abszolút nem bántam meg! 

Gröstl (+ nagyon-nagyon finom sali és az elengedhetetlen Zillertal Radler sör)

Amit viszont igen, hogy nem kértem a palacsintatésztás levesből, pedig 3 éve is ettem, és akkor is nagyon finom volt, akkor pedig annyira megkívántam a levest, hogy jól esett volna. :( De végül is, akkor még kevesebbet bírtam volna megenni a Gröstl-ből.

1056 méter magasan :D

Gyönyörű volt odafentről a kilátás! Nagyon be voltam bizseregve, hogy leguruljak a hegyoldalon, de nem engedték. :( Persze nincsenek öngyilkos hajlamaim, csak annyira fun lett volna, nyilván, ha nem halnék instant bele (mert szinte tuti, hogy legurultam volna a mélybe, úgy meg már annyira mégse fun. :D)

Kilátás a Wiesenhofról

Másnap reggel csodaszép kilátásra ébredtünk, ugyanis az esőfelhők ködbe burkolták a hegycsúcsokat és ebben a látványban a szállásunk erkélyéről is gyönyörködhettünk. Aznap újabb túra várt ránk, bár most nem gyalogos, hanem autós, mert messzire és magasra mentünk.

 

A napi túránk egy gáthoz vitt minket több mint 1700 méter magasra. Nagyon vártam, mert még sose láttam nagyobb gátakat, ez pedig hallomásból elég nagynak tűnt. :D A barátaink pedig többször is ecsetelték, hogy mennyire gyönyörű, úgyhogy nem kicsit voltam bezsongva. Végül egy nagyon meredek kocsiút után megérkeztünk és a barátaink abszolút nem túloztak. Az elém táruló látvány elképzelhetetlenül gyönyörű volt! 

  

Ekkor jöttem rá csak igazán, hogy mennyire jól is érzem magam itt. Annyira felemelő érzés volt elszakadni egy kicsit Budapest betontengerétől (bár nem ott lakok, de oda járok dolgozni, szóval sok időt töltök el ott, túl sokat) és odaadni magadat a természetnek. Ez a fajta látvány tényleg meggyógyít, bármi gondod is legyen, arra a néhány órára biztosan elűzi az összes toxikus gondolatot a fejedből, hiszen ritkán lát az ember ilyen csodát. Imádtam beleszippantani a levegőbe és érezni a hűvös, nyirkos illatát a tónak és legszívesebben soha nem akartam volna elhagyni ezt a helyet.

Ennél a gátnál egyébként tök jó dolgokat lehet csinálni a gyönyörködés mellett is, többek között meg lehet mászni a gát falát!!!, apseilingelni (erre nem igazán jöttem rá micsoda, de valami olyasmi, hogy leengednek pár kötelén a mélybe és ott... himbálózhatsz, mint a hülye? :D), meg flying foxolni, amit én nagyon ki akartam próbálni, de azt hittem, a tó felett lehet csinálni, és nem, hanem a gát másik oldalán. :( Így már nem ért meg nekem 45 eurót, pedig nagyon be voltam sózva miatta a bejáratnál kapott prospektus után.

Maga a gát

A gáton végig akartunk sétálni egyébként, de pont akkor olyan nagy szél kerekedett esőzéssel, hogy konkrétan majdhogynem lerepített minket a gátról, úgyhogy inkább visszafordultunk, még mielőtt nagyobb gond lett volna(, bár a repülést biztos élveztem volna, egészen addig, amíg a halálomba nem zuhanok :D). Szusszanásként beültünk az ottani kis kávézóba és ittunk egy finom forró csokit, majd felkerekedtünk egy kisebb túraútvonalra, ami felvezetett egy gyönyörű vízeséshez a gáttól nem messze. 

 

Nagyon nem akartam hazamenni... de sajnos muszáj volt. Sokáig fogom még siratni ezt a helyet. 

Az utolsó teljes napunkon ismét túrázásra adtuk a fejünket, felmentünk kocsival a Brandbergre, ahol ismét csodálatos kilátásban lehetett részünk. Eleinte rossz úton indultunk el :D, ezért elértünk egy olyan részre, ahol egy autó is alig fért el már, hál' isten még időben észrevették a többiek, hogy ácsi, nem ezen az úton kellett volna jönnünk, hanem azon ott lent *és közben vadul mutogat egy folyóval arrébb és pár száz méterrel lejjebb*. Még időben visszafordultunk és végül csak sikerült elérnünk oda, ahova kellett. Volt itt egy Hütte, a Steinkogel, aminek verandáján egy nagyon aranyos golden retrieverre akadtunk, akit meg is simogattunk nagy örömünkben.

Kutyuuus!

 

Majd egy kicsit lesétáltunk, hogy beléphessünk egy erdősebb részre, apám rögtön szívgörcsöt is kapott :D, mert elég meredeken mentünk le, bár nem sokat, de visszafelé neki ez is megterhelő már, de barátaink megnyugtatták, hogy nem megyünk messzire, csak egy kicsit be az erdőbe. Ez körülbelül egy 15, nagyon maximum 20 perces út volt, úgyhogy nem meglepő módon anyum kielégítetlen maradt, a nagy túrázó, ezért eldöntötte, hogy ő bizony innen, 1200 méterről lesétál a városba, vissza nem megy kocsival. Apám rögtön megszólalt, hogy nem normális :D:D:D, én pedig erősen vacilálni kezdtem, hogy menjek-e vele? Ne menjek? A többiek vissza terveztek menni a Hüttébe enni egy wiener schnitzelt, amit én is nagyon megkívántam, ugyanakkor nem sok kedvem volt órákig ücsörögni ott, amikor túrázni is túrázhattam és persze tudtam magamról, hogy később nagyon megbánnám, ha nem mennék anyuval, majd öcsi megszólalt, hogy ő is megy, amivel meggyőzött, hogy nekem is mennem kell, mire már hugi is csatlakozott... mire aztán öcsém megszólalt, hogy hát akkor ő nem megy, ha mi megyünk anyával, akkor már nem lesz egyedül. :D:D Én viszont vagy mindkét tesómmal mentem, vagy egyikükkel sem, szóval végül 3 perces vita után eldöntöttünk, hogy anya után sietünk (aki azóta már rég elhúzott, btw), és jól ott hagytuk apát meg a barátainkat. De nagyon megérte, mert szuper túránk volt lefelé, elég meredek részeken jöttünk le, de kevesebb mint másfél óra alatt sikerült leérnünk és közben nagyon szép erdei helyeken járhattunk. 

És igazából ennyi volt a kalandosabb része a kirándulásunknak. Aznap este még elmentünk minigolfozni, amit annyira nem élveztem, mert egy az, hogy 8-an voltunk, kettő pedig hogy amúgy is sokan voltak a pályán, ezért nem keveset kellett várni, míg mindenki sorra került és úgy a 4. pálya után már nagyon unalmassá vált... ja, és 18 pálya volt. :-D Gondolhatjátok.

Este pedig még elmentünk egy jót pizzázni egy Mamma Mia nevű pizzériába, ahol kaptunk saját termet!!!! Amiről sajnos túl jó képeim nem sikerültek, de az egész olyan volt, mintha egy királyi étkezőben ülhettünk volna, irtó hangulatos volt az egész. Ja, és a pincér itt is magyar volt!

Nagyon fájó szívvel ültem be a kocsiba csütörtök délben, hogy elhagyjuk ezt a csodálatos várost. Ilyenkor mindig nagyon erősen feléled bennem a késztetés, hogy kiköltözzek Ausztriába, ha nem is ilyen szép helyre, de legalább valahova az országon belül, mert Bécsben is többször jártam, és hihetetlen, mekkora a különbség Ausztria és Mo. között. Ég és föld a kettő, pedig egymás mellett vannak és a jólét odaát egyértelműen látszik az embereken, nem úgy, mint itthon, ahol akármerre nézel, savanyú, begyöpösödött embereket látsz, akik már 30 évesen kiégtek az életben...

Remélem, mást is sikerült elvarázsolnom ezzel a hellyel, ha tehetitek, mindenképpen látogassatok el egyszer Tirolba! Nem kell Mayrhofenbe, biztos vagyok benne, hogy szinte bármelyik alpoki városban hasonló látvány fogad majd titeket. ;)