Szóval, miket is olvastam májusban?
A hónap első könyve is a TVK kihívás keretében került a kezembe. Ez a könyv Robin LaFeverstől a Gyilkos kegyelem volt, ami egyébként a mai napig nem tudom, hogy került fel a várólistámra anno. (Ami nálam nem annyira nagy meglepetés, hiszen sokszor rakok fel csak borító, jól hangzó cím miatt, vagy molyos követőim által olvasott könyveket a várólistára csak úgy hirtelen felindulásból.) Mindenesetre régóta csücsült a listán, ezért is örültem, amikor kiválasztották nekem olvasásra. Így, hó végén visszagondolva a könyvre, őszintén, nem hagyott bennem valami mély nyomot; de emlékszem, hogy elég jól elszórakoztatott, amíg olvastam, és a főhősnő volt igazán az, aki a hátán vitte a sztorit. Tetszett, hogy nem esetleg, átlagos leányt kaptunk narrátornak, hanem egy belevaló bérgyilkosnőt, aki a lehető legkülönlegesebb módon tudott megszabadulni ellenségeitől, kivéve, ha a női bájait kellett bevetnie. Tervezem a sorozat folytatását, de abszolút nincs kiemelkedő helyen a várólistámon, úgyhogy ki tudja, mikor fogok odáig elérni... ( molyos értékelés itt )
A hónap második könyve sajnos nagy csalódás volt számomra, hiszen Anna Sheehan: No Life But This című könyve egy általam nagyon-nagyon szeretett könyv, a Hosszú-hosszú álom folytatása, de ennek a kötetnek egyáltalán nem sikerült hoznia az első színvonalát. Az elsővel ellentétben itt nem Rose, hanem Otto szemszögéből követhettük az eseményeket, Otto pedig... nem egy hálás narrátor. Egyáltalán nem tudtam sajnálni a fiút az őt ért borzalmak és igazságtalanságok ellenére sem, az pedig kifejezetten nem tetszett, ahogy Rose-t próbálta megszerezni magának. Egy idő után roppant idegesítővé vált Otto önsajnáltatása és az, ahogy csaholt Rose után, akivel kapcsolatban egyébként hála ennek a kötetnek, sikerült elég erős ellenszenvet termelnem, mire a végére értem. Nagyon nehezen rágtam magam át ezen a könyvön, a felétől körülbelül alig vártam, hogy vége legyen, de a második fele a sztorinak még rosszabb volt... Egyetlen dolgot csinált a könyv jól, ez pedig a szeretet és úgy alapjáraton az emberi érzelmek különböző aspektusainak bemutatása volt. ( molyos értékelés itt )
Egy újabb sorozatos csalódás... bár nem volt akkora, mint az előző, Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek könyve se tudta hozni az első által nyújtott szórakoztatást. A könyv egyébként nem volt rossz; csupán az volt a gond, hogy egy olyan irányba ment el, ami engem, személyesen baromira idegesített. Annyira nem értettem, Agathának miért kellett ennyit tökölnie, sőt, egyáltalán miért tökölt azzal kapcsolatban, hogy kit válasszon Sophie és Tedros közül. Hát nem egyértelmű?! A több éve legjobb barátnődet! Nem pedig egy random herceget, akiről körülbelül semmit nem tudsz és amúgy is egy bájgúnár... Röviden, nagyon az agyamra ment ez a sztoriszál, és a könyv nagy része pont erről szólt. A fiú vs. lány háború érdekes ötlet volt, főleg, mert úgy éreztem, az egész a mai genderháború kiparodizálása, és ezért jókat derültem néhány helyen. :D De úgy a könyv háromnegyede felé már ez is untatott, és csak a csodálatosan kreatív világ segített abban, hogy azért még tudjam élvezni egészen a végéig. ( molyos értékelés itt )
Ez a hónap a csalódások hónapja volt... :D A Tizenegy állomás című Emily St. John Mandel könyvnek abszolút nem sikerült megnyernie magának. Ez a könyv sikeresen ráébresztett arra, hogy nekem nem szabad olyan könyveket olvasnom, amikben nincs mérvadó cselekmény, akció, mert baromira fogom unni. Ez a könyv pont olyan volt. Igazából semmi nagyon nem történt benne, a karakterek lettek volna a lényegek, meg maga a világ, ahogy félig pusztulásba omlik a járvány után, és hogy az emberek hogyan dolgozzák ezt fel, de a karakterek nem tudtak a szívemhez nőni, egyáltalán nem aggódtak értük, tulajdonképpen még csak szimpatikus szereplőt sem tudnék megemlíteni (talán Miranda). A járvány kitörésekor és a közvetlen utána játszódó részek voltak a legérdekesebb részei az egész könyvnek, minden más... és ráadásul még csak nem is volt elég rövid! ( molyos értékelés )
Aztán végre valami jó! Az Unwind – Bontásra ítélve című könyv Neal Shustermantől végre meghozta a rég várt izgalmakat. Az esztétikailag számomra nem túl előnyös borító ellenére a tartalom annál inkább magával ragadott – egy disztópia, ami egyedi. Bizony, nem csalás, nem ámítás! Ennek a könyvnek ugyanis baromira egyedi világa van és amellett, hogy iszonyatosan brutális, nagyon érdekfeszítő is. A sztori végig tartotta a színvonalat, nem laposodott le, a három főszereplőből kettőt pedig igazán megszerettem, de még a harmadikkal se volt különösebb problémám. Kicsit visszarángatott abba a korszakomba, amikor megállás nélkül faltam a disztópiákat (az Éhezők viadala után szabadon, ugyebár), és meghozta a kedvem ahhoz, hogy kicsit félrerakjam újdonsült-visszatérő fantasy imádatomat és kezembe vegyek néhány disztópiát. ( blogos értékelés )
A következő olvasmányok Jennie Melamedtől a Lányok csöndje volt, ami nem kicsit viselt meg lelkileg, de fantasztikus könyv volt. Ezt a könyvet régóta el akartam már olvasni, ezért örültem, hogy szintén a TVK keretében kiválasztották nekem és végre sorra keríthettem. Ez semmiképpen sem egy kellemes olvasmány, de nem is annak készült, viszont gyönyörű, már-már lírikus stílusban van megírva, és engem teljesen magába szippantott már a legelején, pedig higgyétek el, jobban örültem volna, ha egy ilyen könyv, egy ilyen világgal nem ragad magával. Rengeteg kérdés parázslott fel bennem a könyv olvasása alatt és utána is, és mostanáig is többször eszembe jut és elgondolkozok rajta. Ez egy nagyon fontos könyv, én úgy gondolom, és mindenkinek olvasnia kéne, pláne a mai társadalmi és politikai környezetben. Mert lehet belőle tanulni. Leginkább azt, hogy mit ne csináljunk és hogy mi az a pont, ahova soha ne érjünk el. A vége elég anti-klimatikusra sikerült, de aztán megtudtam, hogy elvileg sorozat lesz, így pedig annyira nem bosszant. ( molyos értékelés )
Kérdés nélkül a hónap fénypontja a Csodák városa volt Robert Jackson Bennett-től. Én teljes szívemből imádom ezt a sorozatot, és amennyire örültem az új résznek, olyannyira sírtam, mikor a végére értem, hiszen ez egyúttal azt is jelentette, hogy nincs több rész. Ez a kötet is teljes mértékben hozta az előzőek színvonalát, az új főszereplőnket, Sigrudot nagyon megszerettem, és a többi régi-új szereplőket is, bár Shara eszméletlenül hiányzott, fájt érte a szívem, és Mulaghesh is, de szerencsére ő is megörvendeztetett minket a jelenlétével néhány jelenetben. Imádtam, még mindig imádom az Isteni városok világát, az egyik legizgalmasabb és -kreatívabbnak tartom mind közül, amiben rengeteg potenciál van, és még három könyv után is rengeteg dolgot ki lehetne hozni belőle. Félve reménykedem, hogy Bennett fog még alkotni a sorozat világában, akár új szereplőkkel, akár visszatérőekkel, de nagyon-nagyon szeretnék még többet olvasni Szajpúrról és a Kontinensről. ( blogos értékelés )
Listán következő szereplőnk igazából egy manga és nem pedig egy regény (ezért nem is számoltam bele az elején említett nyolcba), de amit mindenképpen meg szeretnék említeni, mert nagyon ígéretes történetként indult. Tudniillik rólam, hogy az animéket preferálom, soha nem voltam igazán oda a képregényekért, ezért a mangákért sem annyira, ha tehetem, akkor inkább megvárom, míg lesz anime belőle, vagy ha már van, akkor azt nézem (és ha nagyon szuperkirály az anime, és mondjuk nem lett befejezve, akkor veszem elő a mangát). Ezt is hirtelen felindulásból kezdtem el olvasni, Shirai Kaiu: The Promised Neverland-jét egy molyos követettemnél láttam, és a premise megtetszett (akkor még nem tudtam, hogy egyébként ebből is lesz anime), úgyhogy belevágtam, és fú, már rögtön az első fejezetben bele lettünk dobva a mélyvízbe. A mangák az elején sokszor nagyon lassan indulnak be, ezért is olyan nehéz számomra az olvasásuk, de itt már a legelején izgalmakat tartogatott nekem. Szóval ha érdeklődtek a mangák iránt, mindenképpen ajánlom ezt! ( nincs értékelés :( )
A hónap kissé kakukktojása a Steve Rodgers: City of Shards, ugyanis egészen eddig úgy kerültem az ismeretlen könyveket, mint valami kórságot. Régebben több névtelen, szép borítójú vagy jónak hangzó könyvet olvastam, és konkrétan mindegyik rossz volt, ezért megfogadtam, hogy ilyet soha többet nem csinálok, mert feleslegesen nem pazarlom az időmet. Viszont mindenképpen szerettem volna egy NetGalley-s könyvet értékelni, és a sok noname könyv közül, amit megkaphattam, ez hangzott a legérdekesebbnek. És nem csalódtam! Most magamnak fogok ellentmondani, de annak ellenére, hogy pár sorral feljebb említettem, mennyire nem szabad nekem lassú könyveket olvasnom, ez kivétel lett. A City of Shards ugyanis meglehetősen lassú cselekményszálú, sok benne a világfelépítés (lévén epic fantasy) és a karakterek bemutatása, ugyanakkor annyira egyedi és érdekes világa van, hogy csak úgy faltam a sorokat. Az elején körülbelül semmit nem értettem, mert bele vagy dobva a világ kellős közepébe, 0 infóval, de szépen-lassan kibontakoznak a dolgok és fú, nagyon tetszett. Már kint van a második része is, de addig nem akarok belekezdeni, amíg a harmadik is ki nem jön, hogy majd maratonozhassam. ( molyos értékelés )
Ennyi volt a májusi wrap-up. Hasonlóan magas elvárásaim vannak a júniussal kapcsolatban is, de mivel most nincs TVK, ezért kvázi nem vagyok rákényszerítve az olvasásra (:D), viszont feljelentkeztem még két kihívásra, amik boostolják majd a kedvemet és motiválnak, úgyhogy reménykedek, a júniusi felvonás sem lesz sokkal véknyább.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése